20Bajnoki
Cím
9Magyar Kupa
Győzelem
3Szuperkupa
Győzelem
3Ezüst-
cipő
1Bronz-
cipő

Újpest FC - Swietelsky Haladás

Szusza Ferenc Stadion, 2018. február 24. 0:00

Szusza Ferenc Stadion
2018. február 24. 0:00

Hírek

Edzői szemmel

Nézzük, milyen mérkőzésre számít Pintér Attila és Nebojsa Vignjevic!

A kilencedik Puskás Akadémia - Újpest mérkőzés következik

Az eddigi találkozókból csapatunk számára 2 összecsapás győzelemmel, 1 vereséggel, 5 pedig döntetlennel végződött. Szombaton ezen a mérlegen kellene javítani.

Megannyi karácsonyi adomány érkezett

Csütörtök délelőtt az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, valamint Dunakesziről a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola csatlakozott klubunk felhívásához, és hozta el felajánlásait.

Szurkolói információk szombatra

Íme a Felcsúton megrendezésre kerülő, utolsó 2017-es bajnoki mérkőzésünkkel kapcsolatos tudnivalók.

Soha nem fogom elfelejteni az Újpestet - exkluzív Bardhi interjú

Korábbi meghatározó játékosunk egy igen rangos elismerést vehetett át, amihez klubunk az elsők között gratulált.

Nagy Dániel reméli, szurkolóink ismét megtöltik a Pancho Aréna vendégszektorát

Válogatott középpályásunkat a Puskás Akadémia elleni várakozásairól kérdeztük a keddi edzést követően.

Utánpótláscsapataink eredményei

Egy gyűjtőcikkben fiataljaink hétvégi mérlege.

Így Pajovic a második gólról

Kiváló kapusunk a Balmazújváros elleni mérkőzésünk második játékrészének elején nézett el egy szabadrúgást, megkérdeztük, mi lehetett a gond.

Heti program

Csapatunk szombaton a Puskás Akadémia együttesével küzd meg az OTP Bank Liga 19. fordulójában. Játékosaink a Pancho Arénában zárkózhatnak közelebb a bajnoki dobogó harmadik pozíciójához.

Így harcoltuk ki azt az egy pontot, amivel előrébb tudtunk lépni a tabellán

Összefoglaló: OTP Bank Liga (18.): Újpest FC - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: 2 - 2

#29

Németh

Gergő

#29 Németh Gergő